Trendmanó

Trendmanó

Fáraók

Most jelent meg a Fáraók című bookazine, a 12. kötet, amit én fordítottam. Ez már kerek egy tucat!

2021. február 22. - trendmanó

Az ókori Egyiptom több mint 3000 éven át fennállt, és mintegy 170 fáraó uralkodott ott. A fáraó, akit közvetítőnek tartottak az istenek és az emberek világa között, szent hatalmát a halálával az új fáraóra ruházta át, és ő maga istenné vált. De milyen volt a mindenható uralkodók mindennapi élete? Milyen kötelezettségeik voltak, és a vallás meg a politika együttese hogyan egyesített, illetve osztott meg egy országot?

Sok kérdés, sok érdekes válasz.
Olvasni és a képeket nézegetni is érdemes. Nekem az egyik kedvencem.
faraok_cimlap.jpg
Itt találhatjátok meg: újságárusok, könyvesboltok, online könyvesbolt felületek

 

A történelem legnagyobb rejtélyei

Megjelent egy újabb bookazine, A történelem legnagyobb rejtélyei. A korai évszázadoktól a modern időkig sok olyan rejtély keletkezett, amely még mindig foglalkoztatja az embereket. Ez a kötet sorra vesz ilyen talányokat, összeszedi, mit tudunk ezekről, vajon ma megfejthetők-e. Előre elárulom, nem feltétlenül, de mégis nagyon izgalmas végigkövetni ezeket a történeteket!

cimlap.jpg

Mi történt a híres III. Richárd két kis unokaöccsével? Hogyan halt meg II. Lajos, az őrült bajor király? Mi derült ki a híres Hasfelmetsző Jackről? Hová tűnt egy 16. századi angol kolónia Amerikában? Mire véljük Stonehenge óriási kőoszlopait? Mi a húsvét-szigeti hatalmas kőszobrok szerepe és hogy kerültek oda, ahol vannak? Milyen titkos adatok vannak a rádiózást zavaró zajokban? Mi a helyzet a Bermuda-háromszöggel?

Ez csak néhány a bookazine-ban szereplő rejtélyek közül, még más, továbbgondolásra érdemes, titokzatos, megfejtetlen történések sorakoznak az oldalakon; aki nekilát az olvasásnak, nem fog unatkozni.

Én sem unatkoztam fordítás közben, és volt ezek közt olyan rejtély, amelyről korábban nem is hallottam.

Szerintem érdemes elolvasni. :)

Az okkult története

Itt a bookazine sorozat újabb kötete: Az okkult története. Összegyűjtve benne van mindaz, amit erről a témáról tudni érdemes.

okkult_cimlap.jpg

Nem kell ahhoz feltétlenül hinni a tenyérjóslásban, a misztikus tanokban vagy épp a spiritiszta szeánszban, hogy elolvassuk, mindenképpen érdekes.

Az okkultizmus kezdetei mélyen visszanyúlnak a múltba, eredetét homály fedi. Ez a bookazine a régi koroktól egészen a 20. századig göngyölíti fel a paranormális, meghatározhatatlan jelenségek rejtélyei. Bemutat olyan híres okkultistákat is, mint I. Erzsébet brit királynő udvari mágusa, John Dee, a próféta Nostradamus vagy Aleister Crowley, akit a korabeli sajtó „a világ leggonoszabb emberének” nevezett.

Kalauz lehet mind az okkult iránt érdeklődő, mind a témát kétkedéssel fogadó olvasók számára, közérthető formában. Választ kaphatunk olyan kérdésekre, mint hogy milyen rúnák, csillagjegyek és rituálék álltak a Harmadik Birodalom felemelkedésének és bukásának hátterében, vagy hogy milyen hatással volt az „őrült szerzetes”, Raszputyin sötét ereje az orosz cári családra.

A fordítása izgalmas munka volt, most már én is a témakörben tájékozott manó vagyok. :)

Olvassátok - nyomtatott és elektronikus formában is elérhető.

Amerikai elnökök könyve

Most jelent meg egy újabb bookazine, az Amerikai elnökök könyve. Sorra veszi, kikből lett az USA-ban a hatalom feje az idők során. Mindenki szerepel benne George Washingtontól és Thomas Jeffersontól Abraham Lincolnon, Kennedyn, Nixonon át Obamáig és Trumpig. Kiderül belőle, ki volt igazi államférfi és ki csak ügyes (vagy kevésbé alkalmas) politikus. Érdekes így egyben látni a sort.

amerikai_elnokok_borito.png

Nyomtatott és elektronikus formában is hozzá lehet jutni.

És szokás szerint, egy manó fordította. :)

Ez már a 9. kötet, amelyen dolgoztam. Nekem érdekes munka volt, és szerintem az olvasóknak (akik, remélem, minél többen lesznek) is sok újat mond majd.

süti beállítások módosítása