Trendmanó

Nők nadrágban??? Felháborító!

2016. augusztus 14. - trendmanó

1850s_cartoon.jpgA 19. század közepén komoly divatbotrányt kavart Amelia Bloomer, egy korabeli feminista, aki nadrágot adott a nőkre. Nem ő találta ki, de róla nevezték el: ez volt a Bloomer kosztüm.

ameliabloomer_illustratedlondonnews.jpgAz amerikai Amelia Jenks Bloomer a női jogok, a mértékletesség és az antialkoholizmus kitartó szószólója volt, aki The Lily címmel női újságot is indított. Utóbbi kéthetente jelent meg 1849-53 között és ételreceptektől moralista eszmefuttatásokig sok olyasmit közölt, ami érdekelhette a reformokra/jogokra vágyó nőket. Ez itt most nem egy feminista poszt bevezetője, csak szerettem volna tisztázni, kihez is kötődik a szokásokra fittyet hányó reformöltözék: egy korai feministához. Vagyis inkább többhöz.

De először az előzmények. Egy népszerű amerikai egészségügyi folyóirat, a Water-Cure Journal felhívta olvasóit, hogy találjanak ki olyan női ruhát, ami kevésbé ártalmas az egészségükre, mint az aktuális divat (a végletekig szoros fűző, nehéz anyagú, keményített szoknyarétegek, földön vonszolt uszály). Egy korabeli orvos professzor szerint a nők csontozatát és belső szerveit annyira elnyomorította fűző, hogy haláluk után testük már alkalmatlan volt tudományos anatómiai szemléltetésre. Ez persze egy meglehetősen szűk csoport sajátos problémája volt, és a divathölgyeket kevéssé izgatta. :)

Tovább

Királyi szeretőből titkos királyi feleség

francoise-daubigne-marquise_maintenon.jpegA régi századokban kegyencnők hosszú sora mutatja, hogy francia és más uralkodói körökben trend volt hivatalos és/vagy nem hivatalos szeretőt tartani. Nem csoda, hisz királyi házasságot politikai, hatalmi érdekek alapján kötöttek. Itt nem jutott szerephez a romantika. XIV. Lajos mégis feleségül vette egyik kegyencnőjét. Titokban. Ő volt Madame de Maintenon.

sunking.jpgTalán a leghíresebb és legbefolyásosabb királyi szeretők a francia történelemben bukkantak fel, de bármilyen bővérű nőcsábász volt az aktuális uralkodó, az államérdek előtt meghajolt: feleségül olyan nőt vett, aki Franciaországnak hozományként több területet, befolyást vagy fontos szövetséget biztosított. A kiválasztáskor nem számított, ha az ara jóval idősebb vagy akár évtizedekkel fiatalabb volt vőlegényénél. A külcsínnel sem foglalkoztak: a menyasszony lehetett csúnyácska, kövér, sovány, himlőhelyes, taszító vagy akár szép is. A vőlegény is. Az érzelmi életet elkülönítették a kötelességtől.

Itt kell megjegyeznem, hogy a házasságot hosszú évszázadokon át (igen kevés kivétellel) érdekszövetségnek és gazdasági előnyök megszerzésére alkalmas köteléknek tekintették mindenütt, és nem csak királyi viszonylatban. Ha egy családok közötti megállapodás alapján megkötött házasságban a felek mégis egymásba szerettek, az ritka bónusz volt. (A 18. században például ezt az arisztokráciában igyekeztek titkolni is a felek, mert póriasnak számított szeretni a házastársat.)

Azt tán mondanom sem kell, hogy a házassági tranzakciókban a nőknek nem volt sok szavuk, leginkább biodíszletként szerepeltek, jogaik alig voltak. Mindig akadtak persze nők, akik megállták a helyüket a férfiak dominálta világban, de ezt leginkább tehetős, önálló özvegyként bizonyíthatták, mert akkor már többnyire nem kényszerültek újabb érdekházasságra. Mégis, ismerünk sok régi híres nőt, akinek egy szavától függött sokak boldogulása. De ezek a nők nem „saját jogon” gyakoroltak hatalmat, hanem királyi szeretőként – ha elég okosak és ügyesek voltak.

Tovább

Barátok könyve – századokkal ezelőtti Facebook (vagy LinkedIn)

johanjacobfirnhaber_album_amicorum_1614.jpgA 16.-17. században is építettek az emberek trendi közösségi hálót, csak kicsit nehézkesebben, mint ma. Akkor papír alapon működött: emlékkönyvekbe írták be nevüket, gondolataikat a barátok, rokonok, újonnan szerzett ismerősök. (Gyakran rajzoltak-festettek is bele, némelyikbe selfie is került.) Ez volt az album amicorum.

album_amicorum_van_jacob_van_bronckhorst_van_batenburg.jpgAz ős-Facebook a latin album amicorum (barátok könyve) névre hallgatott, és többnyire nemesifjak hurcolták magukkal Európában tett körútjukon, vagy tanulóéveik alatt. Általában gyönyörű, bőrkötésű, üres lapokból álló könyvvel indultak, és amerre jártak, tanáraik, diáktársaik, esetleg híres emberek ebbe írtak bibliai idézeteket, intelmeket, tréfás utalásokat, szimbolikus üzeneteket, ajánlásokat vagy akár tudományos igazságokat.

1635_album_amicorum.jpgA műfaj eredetileg német területekről indult. Tulajdonképpen tekinthetnénk egyszerűen emlékkönyvnek, amit évtizedek múltán fel lehetett lapozni, és mutogatni az emlékeket az unokáknak, de ennél többet jelentett. Az aktív kapcsolattartás jelképe/eszköze volt.

juliana_de_roussel_no_poroloval.jpgNem csak az előkelő fiatalembereknek volt ilyen, a fiatal hölgyek is kedvet kaptak hozzá. Ha tartalom szerint közelebbről megvizsgáljuk, a női albumok a Facebookra emlékeztetnek, míg a férfiaké inkább talán a LinkedInre.

Tovább

Lugosi Béla, a horrormitológia filmes megalapozója

lugosi-bela-dracula_04.jpg85 éve mutatták be a híres filmet, Drakula klasszikus megformálója pedig már 60 éve nincs köztünk, de hatása máig kitart. A filmes horror trend népszerűsége folyamatosan növekszik, ami Lugosi fővámpír tevékenysége nélkül valószínűleg nem így lenne.

bela_lugosi_18.jpgTemesvártól nem messze, Lugoson született 1882-ben Blaskó Béla Ferenc Dezső, akit mi már Lugosi Béla néven ismerünk. 12 éves korában megelégelte a szervezett oktatásban való részvételt, otthagyta az iskolát, és elszökött otthonról is. Alkalmi munkákból tartotta fenn magát, és hamarosan színházrajongó lett. Nyilván különböző utazó társulatok előadásait látta csak, de ez elég volt. A jó kiállású fiatalember színésznek állt, több társulatnál játszott.

lugosi_bela_fortepan_1912.jpg1912-ben már felvette tagjai közé a Nemzeti Színház, mégpedig amorózó szerepkörbe. A Nemzetinek szüksége volt a vérfrissítésre, vonzó ifjakra: bizonyos szerepeket nevetséges lett volna a mégoly elismert, de már idősödő színészekre osztani.  (Ez a kedvenc képem róla, itt 30 éves, és a látvány alapján érthető, miért csapott le rá a Nemzeti... Forrás: Fortepan, adományozó: Saly Noémi.) Lugosi nagyon népszerű lett, de tehetségéről nem mindenkit sikerült meggyőznie.

Például Hevesi Sándor Görögtűz című darabjában alakított szerepéért így kritizálta Kosztolányi Dezső: „Lugosi Béla délceg jelenség, a frakk úgy áll karcsú termetén, mintha ráöntötték volna, s láttára a nézőtér hangosan felsóhajt, de vajon ki hiszi el ennek az egyébként kellemes embernek, hogy civilben genfi egyetemi tanár? Nem, ő mindvégig csak igen csinos, magyar hősszerelmes.” (Pesti Napló, 1918. május 4.) Nem tudni, Kosztolányi nem volt-e elfogult egy kicsit, mert később Lugosit mindenütt tehetségesnek ítélték.

Mindenesetre nemcsak a színpadon játszott sikerrel, hanem 1917-1918 között 12 magyar némafilmben is szerepelt. A filmekben Olt Arisztid művésznéven jelent meg.

Az első világháborúban önkéntesként szolgált, meg is sebesült (sok év múlva, állandó fájdalmai miatt ez közvetve hozzájárult morfin függőségéhez), ki is tüntették. A Tanácsköztársaság idején aktívan részt vett a színész szakszervezet megalakításában, a bukás után a kényszerű emigrációt választotta.

Tovább

Vérnyúl, harci csiga, péniszfa – zavarba ejtő képek középkori kéziratokon

battle_with_snail_2_gorlestonpsalter.jpgA nagy becsben tartott, gazdagon díszített középkori kódexek, imakönyvek ábrái között sok groteszk alakot lehet találni lapszéldíszként. Hogy került a fenékmutogatás, hányás és sok egyéb bizarr kép a többnyire mélyen vallásos szövegek illusztrációi közé? A történész kutatók vitatkoznak a magyarázaton, és van köztük, aki álszent módon nem is vesz tudomást ezekről.

laying-eggs.jpgA British Library gazdag középkori kéziratgyűjteménnyel rendelkezik, és többek közt digitalizálta a Gorleston Psalter nevű 14. századi zsoltároskönyvet, erre találtam rá a neten. A sok képpel ellátott könyvnek nem annyira az iniciálékat díszítő, „szabályos” alkotásai keltették fel a figyelmemet, inkább a lapszéldíszein (marginalia) volt mit böngésznem. A középkori könyvek lapszéldíszei általában tartalmilag nem kapcsolódtak szervesen a szigorúan vett szövegtesthez. Előfordulnak köztük életképek (pl. szántóvető, kovács, vadász), de sok helyen felbukkan egyfajta fejre állított világ is, furcsa, többször ember-állat keverékéből megalkotott figurák, nehezen értelmezhető jelentek, néhol eléggé alpári ábrázolások. Így aztán megnéztem más fennmaradt kéziratok lapszéli rajzait is: hasonlóan abszurd dolgokat láttam.

grotesques_gorlestonpsalter.jpgGondoltam, megosztom, miket találtam. Lehet gondolkodni, vajon mi a fenét jelenthetnek, de úgy tűnik, egy trend volt ez akkoriban. Persze, tudom én, minden szimbolikus jelentéssel bír, de pontosan milyennel is?

A párizsi Notre Dame székesegyház híres, furcsa, gnóm vízköpőit biztos sokan látták (akár élőben, akár filmen), ezek a groteszknek az építészetben mutatkozó megnyilvánulásai. A groteszk a korabeli kéziratokban is megjelent. De mit nevezünk groteszknek? A wikipédiás meghatározás szerint a félelmetes, torz és fenséges vonások ötvöződése a kedves, néha komikus elemekkel, a rémület és nevetés együttes hatását váltva ki. Hát kétségtelenül ilyesmi alakok tűnnek fel a középkori kódexek margóin.

summer-volume-of-the-breviary-of-renaud_marguerite-de-bar_metz_c1302-1305.jpgEgy röpke kitérő. Mi a kódex? Eredetileg összehajtogatott ívekből álló, összefűzött, kézzel írt könyv, fatáblák közé kötve. Tehát nem feltétlenül történeti vagy vallási munka, más témájú is lehetett, de sokáig leginkább a valláshoz kötődött. A könyv a középkorban igen drága mulatság volt, lassan, kézi munkával készült, sokba került az anyaga (pergamen), sokáig tartott kidíszíteni iniciálékkal és képekkel. Utóbbit az illuminátorok csinálták. Kis túlzással: hosszú ideig inkább luxus vagyontárgynak számított, mint olvasnivalónak, de a képeket még a nehézkesen olvasó tulajdonosok is nézegették. (Néha azt gondolom, ez ma is pont így van.)

Vissza a fura képekhez. Például a Gyalog galoppban megismert vérnyúl nem egyszerűen a Monty Python csoport vicces elmeszüleménye, középkori előzményei vannak. A csoport egyik tagja és szerzője, Terry Jones egyben történész is, aki otthonosan mozog a középkori kéziratok világában, vélhetően sok vérszomjas tapsifülessel találkozott a kódexek lapszéldíszei közt, és ez megihlette.

Tovább