Trendmanó

A torta „fogyasztásra nem alkalmas” (de gyűjtésre igen)

2016. december 04. - trendmanó

victoria_s_wedding_cake_1840.jpgAz ételgyűjtők körében egyre trendibb dolog királyi esküvők tortaszeleteit megszerezni, méghozzá nem is kevés pénzért. Megenni ugyan többnyire nem ajánlott ezeket a maradványokat, de ez nem is cél. Birtokolni és dicsekedni vele annál inkább.

Megőrizni egy szeletet az esküvői tortából – ez egy 19. századból eredő babonás szokás angolszász helyeken. Úgy vélték szerencsét hozó dolog az esküvői emeletes torta felső szintjét, vagy abból egy szeletet eltenni a (remélhetőleg hamarosan bekövetkező) keresztelőre, és akkor elfogyasztani. Ma inkább az első házassági évfordulóra mentenek meg egy darabot az esküvői tortából a párok, általában mélyhűtve. Igen, de nem romlott meg a torta, hiszen régen nem állt rendelkezésre fagyasztó? Tényleg nem, de ez a speciális sütemény hagyományosan (aszalt) gyümölcsös-alkoholos kompozíció volt, amely sokáig elállt. A gyümölcs a termékenység szimbóluma volt, a bor vagy brandy pedig a tartósítást szolgálta.

A 18. század végétől az uralkodói menyegzőkön szokás lett több szintes tortát készíteni, egyrészt hogy mindenkinek jusson, és kis dobozokba csomagolva a szeleteket, ajándékba is lehessen belőle küldeni, másrészt mert ez csak növelte a királyi pompát. Nem annyira az ízlés diadala volt ez, mint inkább a részletgazdag luxusé. Ez a trend megmaradt mind a mai napig.

victoria_91208293_cake2.jpgMost a brit uralkodói család esküvő tortái között nézelődünk, és persze nem a kóstolásra teszem a  hangsúlyt, mert van itt 1840-es, összeaszott relikvia is, de értékét mégis növeli, hogy maga Viktória királynő vagy újdonsült férje, Albert haraphatott volna bele a saját esküvőjén. Mivel egyikük sem tette, és azon frissiben egy gyűjtőhöz került a bedobozolt szelet, majd újabb gyűjtőkhöz, azóta sem kóstolta senki.

Tovább

Ehető(?) gyűjtemény

titanic_biscuit.jpgA gyűjtési szenvedély régtől fogva jelen van az emberek életében. Ki festményt, ki söralátétet, ki ehető relikviákat gyűjt. Utóbbiakról lesz szó. Bár némely esetben az „ehető” túlzás, inkább csak valaha volt ehető a drága pénzért megszerzett kincs.

Sok ember gyűjt különleges (vagy kevésbé különleges) dolgokat, és ez persze mindig is így volt. A skála beláthatatlan, bármiből lehet gyűjtemény, ha eleget összehord belőle valaki. A rendelkezésre álló pénzmennyiség is számít: nyilván olcsóbban lehet összehozni, mondjuk egy komoly papírszalvéta gyűjteményt, mint egy valamirevaló szoborkollekciót. Van, aki főleg befektetésnek szánja, van, akinek egyszerűen szenvedélyévé válik a gyűjtés. Trendinek számít, ha van valamilyen gyűjteményed, mert egyedivé, különlegessé válsz a tárgyaidon keresztül – gondolod te. A többiek esetleg csak bogarasnak tartanak.

chocolate_southpole_1905.jpgNem mindig könnyű megérteni azokat a gyűjtőket, akik régi étel-ital maradványokért adnak sok pénzt különböző aukciókon, pedig sokan vannak ilyenek. Normális esetben egy hosszú évekkel ezelőtt megkövült csokit például kidobna az ember a szemétbe, de van kivétel, amikor licitálnak is egy ilyenre.

Robert Scott brit tengerész kapitány és felfedező első antarktiszi expedíciója 1900-1904 között zajlott, és komoly eredményeket mutatott fel (pl. a Ross-tenger feltérképezése, az addigi legdélebbi pont elérése). Úgy hírlik, az étkezésre is nagy hangsúlyt fektettek a résztvevők: kenyeret mindig frissen sütöttek, és többek között megfelelő mennyiségű pezsgőt is vittek magukkal. A tábortól messze kalandozva vészhelyzetre is felkészültek, tápláló csokoládészeletek mindig voltak náluk. Egy ilyen csokiszelet egy fém cigarettásdobozban megbújva valahogy túlélte az expedíciót, és 1905-ben visszakerült Európába.

A Christie’s aukcióján egy gyűjtő közel 200.000 forintnyi fontot adott érte. Na nem akkor frissiben, a 20. század elején, hanem közel száz évvel később, 2001-ben, amikor a csoki már jócskán túljutott a fénykorán. Mégis ez lett a világ legdrágább csokiszelete.

Tudjuk, hogy vagyonokat adnak a gyűjtők, hogy megszerezzenek egy-egy palack régebbi, kitűnő évjáratú bort vagy whiskeyt, és különleges ünnepi alkalmakkor még fel is bontják, meg is isszák. De mi a helyzet egy üveg, ma már 164 éves sörrel?

alssopp_sale_1852.jpgSir Edward Belcher angol hajóskapitány 1852-ben egy északi sarkvidéki, öt hajóból álló expedíciót vezetett, előzőleg eltűnt hajókat kerestek. Ameddig lehetett hajóztak, aztán szánon járták be vidéket. Nem húzom a történetet, hajóik a jég fogságába estek, ott kellett hagyni őket, az emberek kimerültek, utánpótlásuk elfogyott, így 1854-ben feladták a kutatást (de az egyik keresett hajót megtalálták, és felfedezték a Prince Patrick szigetet). Idegen brit hajók vitték őket végül vissza Nagy Britanniába. Belchert bíróság elé állították a rábízott hajók elvesztése miatt, de felmentették a körülményekre való tekintettel.

És akkor a sör. Az expedíció indulása előtt Belcher különleges, magas alkoholtartalmú (ami nem fagy meg) sörszállítmányt rendelt Samuel Allsopp londoni sörkészítőtől, ezt magukkal vitték az útra. A hajók ugyan belefagytak a sarkvidéki jégbe, de a szomorúan hazatérőknél maradt még néhány üveg a különleges sörből.

Egy ilyen üveg, akkor 155 éves sör bukkant fel az eBay-n 2007-ben, és el is kelt 304 dollárért (több mint 85.000 Ft). Nem rossz ár, gondolnánk, de van folytatás. Kiderült, hogy azért szerezhette meg egy szemfüles vásárló ennyire olcsón, mert a név hibásan „Allsop” néven (egy p-vel) jelent meg az oldalon, így a komoly gyűjtők figyelmét elkerülte. Az új tulajdonos tovább kívánta adni a szerzeményt, és ő már helyesen írta ki a nevet: Allsopp’s Arctic Ale. Jutalma nem maradt el, világrekord árat kapott, 503.300 dollárt (ami több mint 147 millió forint).

titanic_biscuit.jpgMost következzen egy keksz, amit senki nem evett/eszik meg, de sokat ér, mert az elsüllyedt Titanic hajóról származik. Bizonyos James és Mabel Fenwick nászútra indult a Carpathia tengerjárón 1912 áprilisában. Három napja volt úton a hajójuk, amikor a közelben elsüllyedt Titanic utasait kellett kimenteni (több mint 700 utast menekített meg a Carpathia). James Fenwick fotókon örökítette meg a történteket, ez lett később a Titanic túlélőinek fontos archívuma.

A képeken kívül mindössze egy kekszet tartott meg mementóként, a Titanic egyik mentőcsónakjának túlélő felszereléséből. Több mint 100 év múlva, 2015-ben egy aukción ez a viseltes sütemény a világ legértékesebb keksze lett, 22.968 dollárért kelt el (kb. 6,5 millió forint).

space_crackers.jpgÚjabb süti, de ez az űrben járt. A Cheddar sajtos ropogtatnivaló kinézetre nem túl csábító, és nem csak azért, mert régi. Ma már kulinárisan sokkal jobban kényeztetik a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodókat (még kávét is frissen főzhetnek a zéró gravitáció ellenére). Viszont ez a csomag az Apollo 16 fedélzetén utazott 1972-ben, és vissza is tért kibontatlanul. Charles M. Duke űrhajós – aki három sétát is tett a Holdon – úgy nyilatkozott, hogy neki ízlett, de egy csomagot érintetlenül hagyott, és eltett emlékbe, a személyes űrgyűjteményébe. Negyven év múlva azonban eladta, 5000 dollárt (közel másfél millió forint) kapott érte.

apollo8_1968_brandy.jpgÉs végül egy ital, szintén az űrből. Az Apollo 8 legénysége az űrben töltötte 1968 karácsonyát. Meglepetésként egy igazi töltött pulykát találtak az aznapi ételcsomagban, és a földi személyzet ajándékként még három miniatűr üveg Coronet brandyt is csomagolt nekik. Frank Gorman parancsnok azonban úgy vélte, jobb lenne, ha nem kockáztatnák az űrbéli másnaposságot, és úgy rendelkezett, ne bontsák ki az üvegeket a hazatérésig. Így is lett. Jim Lovell űrhajós további 40 évig nem bontotta ki a sajátját, akkor aukcióra bocsátotta, és 17.925 dollárt (mintegy 5 millió forint) kapott érte.

Hát, úgy tűnik, bizonyos enni-innivalókat érdemes gyűjteni, bár megenni-meginni nem igazán lehet őket. Erre még visszatérek legközelebb, a híres királyi esküvői torták maradványai közt nézek majd szét, mert úgy látom, azoknak is vannak komoly gyűjtői. :)

Papírbabák, papírruhában

eleanor_big_doll_green_coat.jpgA kivágható, papírból készült öltöztető babák már a 18. század közepétől szórakoztatták a kifinomult (és gazdag) felnőtteket. Később a gyerekeké lett a terep. Bár, az 1950-es évek Elvis Presley öltöztető babájával szerintem nem elsősorban a kicsik játszottak, szívesen öltöztették inkább a nagyobb lányok.

english-ladies-dandy-toy-1818.jpgAmióta ismert a papír, babákat is készítettek belőle például vallási rituálékhoz vagy ceremóniákhoz. Itt az ázsiai kultúrák sok százéves szokásaira kell gondolni (pl. Japán, Indonézia), erre most nem térek ki, az érdeklődőknek komoly irodalom áll rendelkezésére. Az öltöztető babák világába szeretnék bepillantani, és ezek persze jóval későbbiek.

Európában, főleg Franciaországban a 18. század közepe táján jöttek divatba. A nevük pantin volt, és testrészeiket össze lehetett fűzni, így karjuk-lábuk mozgatható volt. Az ilyen figura tulajdonképpen átmenet volt a papírbaba és a zsinóros bábu között. A korabeli gazdag hírességeket figurázták ki velük, és a felnőtt, elegáns társaság ezen igen jól szórakozott. Minden papírbabának egyedi, divatos ruhát festettek (természetesen gondos kézi munkával), de cserélhető toalettjük ekkor még nem volt.

paper_doll_ca1895.jpgAz öltöztetős papírfigurák a század végén lettek trendik. Először a nagy divatközpontokban, Londonban, Párizsban és Berlinben jelentek meg, kezdetben divathirdetésként, a trendek iránt érdeklődő tehetős hölgyek nagy örömére. Terjedésüket a litográfia (kőnyomat) feltalálása is segítette, mert evvel a síknyomtatási eljárással színes, részletgazdag rajzokat tudtak nagy példányszámban előállítani.

Innentől nem volt megállás, és rövidesen az aprócska hölgyek és urak is szemet vetettek az öltöztető babákra.

A népszerű könyvek karakterei, később a filmek, képregények szereplői, és igazi hírességek is megjelentek kivágós baba formában, a gyerekek pedig mindenütt rajongtak az új játékért.

Tovább

A leghíresebb irodalmi medve, Micimackó 90 éves

sasb_2016_08_03_pooh.jpgEgy New York-i gyerekkönyvtárban bárki megnézheti a (szépen kitisztított) Csacsi Öreg Medvét, kedvenc játékából pedig évente világversenyt tartanak. Tehát ma is trendi.

christopher_robin_milne_winnie-the-pooh.jpgJátékmackóként (fizikai valójában) idén már betöltötte 95. életévét, bár irodalmi szereplőként még „csak” 90 éves. Eredetileg Edward néven kezdte pályafutását, amikor Alan Alexander Milne író a londoni Harrod’s áruházban megvásárolta őt kisfia, Christopher Robin első szülinapjára. Pár évvel később már a Winnie-the-Pooh névre hallgatott, a mesekönyvbe is így került be.

Winnie azért lett, mert kis gazdája sokszor látott az állatkertben egy Winnipeg (Winnie) nevű kanadai feketemedvét, aki nagyon tetszett neki. Pooh pedig egy szimpatikus hattyú volt. A kisfiú a neveket egybevonta, és átnevezte Edwardot. Milne papa mesehőssé tette a kisfiát – akit mi ugye Róbert Gidaként ismerünk, Karinthy Frigyes klasszikus tolmácsolásában – és gyereke játékait is. (Megjegyzem, Christopher Robin felnőtt korában könyvben írta meg, mennyire nyomasztotta őt ez hírnév.)

the_original_winnie_the_pooh_toys.jpgAz igazi Micimackó, Malacka, Kanga, Tigris és Füles megvan ma is, Zsebibaba sajnos elveszett egy almáskertben, még a 30-as években. (Bagoly és Nyuszi nem létezett a valóságban, csak a könyvekben szerepeltek.)

Tovább

Milyen volt 100 éve egy párizsi divatszalon ?

1mode.jpgAz haute couture ma a divatvilág csúcsa. Méregdrága anyagokból készítenek csillagászati összegekbe kerülő ruhákat, gondos kézi munkával, igazán gazdag vevőknek. Lássuk, hogy ment ez régen.

lescreateursdela00roge_orig_0049_manoken2.jpgElőször is le kell szögezni, hogy amíg széles körben el nem terjedt a konfekció ruházat (amit eleinte megvetés övezett), addig a nők számára három lehetőség adódott, ha új ruhát akartak. Akinek kevés pénze volt, megvarrta saját magának, aki kicsit több „tűpénzzel” rendelkezett, házi varrónőt hívott, és annak a vérét szívta, amíg el nem készült a vágyott darab. A tehetősebb és a gazdag hölgyek pedig elegáns ruhaszalonokban szerezték be a legújabb divat szerinti ruhákat.

cover.jpgA Philadelphia Museum of Art digitálisan hozzáférhetővé tett egy 1910-es francia könyvecskét, amely bemutatja a divatszalonok világát. A Les Créateurs de La Mode kiadványban szuper képekkel is illusztrálták a divatipari tevékenység leírását. Gondoltam, ha már rendelkezésre áll egy csokor hiteles, korabeli fotó, érdemes a dolgot közelebbről is megvizsgálni.

Az haute couture (= magas szintű szabászat) kifejezéssel néha találkozunk ugyan, de már a kiejtése (ót kutűr) is nehézséget szokott okozni, nem szólva arról, hogy egy ilyen kreáció kifizetése legtöbbünknek leküzdhetetlen akadály lenne. Már ha vágynánk ilyesmire. Persze tudom én, csak fintorognánk, ha ilyet akarna valaki ránk tukmálni. :)

Tovább