Trendmanó

Férfiak magassarkúban

2016. szeptember 25. - trendmanó

xivlouis.jpgVilágunkban a magassarkú cipő a nőiesség (eléggé szexista és többnyire kényelmetlen) szimbóluma, pedig eredetileg a férfiak kezdték hordani. XIV. Lajos például a piros sarkakat kedvelte.

uzbeki_riding_shoes_afghanistan_1850.jpgEredetileg az ázsiai lovas népek körében terjedt el a magassarkú cipő/csizma viselése, mert a sarok megakadályozta, hogy lábuk csúszkáljon a kengyelben, amikor a nyeregből felemelkedve küzdenek/lőnek. Mivel a lovas harcosok férfiak voltak, a magas sarok viselése férfi privilégium volt. Arrafelé igen sokáig fenn is maradt ez a viselet. Itt egy üzbég lovascipőt mutatok az 1850-es évekből.

persian-riding-boot_17thc.jpgEurópában a 16. század végén csodálkoztak rá a nemes urak, hogy mennyire férfias viselet ez. 1599-ben a félelmetes sereget és lenyűgöző győzelmeket magáénak tudható I. Abbász perzsa sah követeket küldött az orosz, német és spanyol udvarba. Történelmileg a küldetés nem volt annyira jelentős, így most csak a perzsa diplomata-harcosok cipőjére koncentrálunk. Magassarkú volt , amivel valóságos divatlázat okoztak. Egyre több arisztokrata európai férfi akart olyan macsó lenni, mint a perzsák, és ironikus módon a magas sarokban találták meg ennek nyitját.

Tovább

Kesztyűs kézzel (2.)

late18thc_british_silk_leather_met_2.jpgA kesztyű történetét nemcsak a szép anyagok, drága bőrök és gyönyörű hímzések jellemzik, hanem hasznos segédeszközök is. Ma már a létezésükről sem tudunk, de a 19. században a kesztyűgomboló és a kesztyűtágító mindennapi tárgy volt. Századokon át nagy keletje volt az illatosított kesztyűnek is.

elizabeth1st_late1590s.jpggloves_c1590_vamuseum.jpgAz 1500-as évektől kezdve egyre inkább divatosnak számítottak a textilkesztyűk. A selyem, a szatén, a bársony és a vászon volt a legnépszerűbb kesztyű alapanyag. Finom selyemszálból kötött kesztyűk is készültek. A szárakat ezüst vagy arany rojtokkal és bojtokkal díszítették, és gyönyörű, színes hímzés, gyöngyözés tette még divatosabbá a kézvédőt.

Speciális 16. századi divat volt az extra hosszú ujjú kesztyű. Olyan volt, mintha viselőjének elegánsan keskeny keze lenne, akkor is, ha igazából nem. Az ujjak csúcsait kitömték, úgy bújtak bele a trendi kesztyűbe. I. Erzsébet angol királynő nagy kedvelője volt ennek a fajtának, jelentős kesztyű gyűjteménnyel rendelkezett.

knitted_gloves_embroidery17thc_frenchmuseumoffineartsboston.jpgA tekintélyes egyházi személyek is drága, pompázatos kesztyűket viseltek általában. Feltételezhető, hogy ennek a gyönyörű, selyemszálból kötött, hímzett párnak például a nagy hatalmú francia politikus, Richelieu bíboros volt a tulajdonosa.

Tovább

Kesztyűs kézzel (1.)

handschuh_palermo_c1220_holyromanemperors.jpgA kesztyű az egyik legrégebbi kiegészítője az emberi ruházkodásnak és tevékenységeknek. Nem tudjuk, ki találta fel, de a mai napig töretlenül használjuk. Főleg a középkori kesztyűtrendek közt keresgéltem.

tutankhamon_vaszonkesztyu.jpgA régészek Tutankhamon egyiptomi fáraó sírjában is találtak vászonból készült, díszített kesztyűmaradványokat, ő pedig elég régen élt (i.e. 1342 körül-i.e. 1324). Ott a kesztyű királyi ékítménynek, a hatalom szimbólumának számított.

young_boxers_fresco_akrotiri_greece_knosszosz_fresko.jpgAz ókori szerzők közül többen megemlékeztek róla, ezt hosszú lenne részletezni. Azt talán érdemes megemlíteni, hogy a görögök és a rómaiak leginkább egyujjas kesztyűt hordtak, és csak munkához, kézvédőnek használták. Volt még ujjatlan kesztyűjük, amit akkor használtak, ha a munkához az ujjak ügyes mozgatására volt szükség (pl. varrás). Azért egy knosszoszi freskón találtak bokszkesztyűt is. Ezt tekintik az egyik legrégebbi kesztyűábrázolásnak.

haromujjas_cathedral-of-st-john-the-baptist-maurienne-france_15thc.jpgRégtől fogva elég sokoldalú tárgy, mivel védheti a kezet munka közben, óvhat a hidegtől, piszoktól, és lehet trendi divatcikk. Több formája is kialakult, a jól ismert egyujjas és ötujjas formán kívül létezett háromujjas munkakesztyű is, ezt talán kevesebben tudják. Itt egy kőben megörökített párt mutatok, ez Franciaországban látható (Saint-Jean-de-Maurienne, Keresztelő Szent János templom).

Tovább

Nők nadrágban??? Felháborító!

1850s_cartoon.jpgA 19. század közepén komoly divatbotrányt kavart Amelia Bloomer, egy korabeli feminista, aki nadrágot adott a nőkre. Nem ő találta ki, de róla nevezték el: ez volt a Bloomer kosztüm.

ameliabloomer_illustratedlondonnews.jpgAz amerikai Amelia Jenks Bloomer a női jogok, a mértékletesség és az antialkoholizmus kitartó szószólója volt, aki The Lily címmel női újságot is indított. Utóbbi kéthetente jelent meg 1849-53 között és ételreceptektől moralista eszmefuttatásokig sok olyasmit közölt, ami érdekelhette a reformokra/jogokra vágyó nőket. Ez itt most nem egy feminista poszt bevezetője, csak szerettem volna tisztázni, kihez is kötődik a szokásokra fittyet hányó reformöltözék: egy korai feministához. Vagyis inkább többhöz.

De először az előzmények. Egy népszerű amerikai egészségügyi folyóirat, a Water-Cure Journal felhívta olvasóit, hogy találjanak ki olyan női ruhát, ami kevésbé ártalmas az egészségükre, mint az aktuális divat (a végletekig szoros fűző, nehéz anyagú, keményített szoknyarétegek, földön vonszolt uszály). Egy korabeli orvos professzor szerint a nők csontozatát és belső szerveit annyira elnyomorította fűző, hogy haláluk után testük már alkalmatlan volt tudományos anatómiai szemléltetésre. Ez persze egy meglehetősen szűk csoport sajátos problémája volt, és a divathölgyeket kevéssé izgatta. :)

Tovább

Királyi szeretőből titkos királyi feleség

francoise-daubigne-marquise_maintenon.jpegA régi századokban kegyencnők hosszú sora mutatja, hogy francia és más uralkodói körökben trend volt hivatalos és/vagy nem hivatalos szeretőt tartani. Nem csoda, hisz királyi házasságot politikai, hatalmi érdekek alapján kötöttek. Itt nem jutott szerephez a romantika. XIV. Lajos mégis feleségül vette egyik kegyencnőjét. Titokban. Ő volt Madame de Maintenon.

sunking.jpgTalán a leghíresebb és legbefolyásosabb királyi szeretők a francia történelemben bukkantak fel, de bármilyen bővérű nőcsábász volt az aktuális uralkodó, az államérdek előtt meghajolt: feleségül olyan nőt vett, aki Franciaországnak hozományként több területet, befolyást vagy fontos szövetséget biztosított. A kiválasztáskor nem számított, ha az ara jóval idősebb vagy akár évtizedekkel fiatalabb volt vőlegényénél. A külcsínnel sem foglalkoztak: a menyasszony lehetett csúnyácska, kövér, sovány, himlőhelyes, taszító vagy akár szép is. A vőlegény is. Az érzelmi életet elkülönítették a kötelességtől.

Itt kell megjegyeznem, hogy a házasságot hosszú évszázadokon át (igen kevés kivétellel) érdekszövetségnek és gazdasági előnyök megszerzésére alkalmas köteléknek tekintették mindenütt, és nem csak királyi viszonylatban. Ha egy családok közötti megállapodás alapján megkötött házasságban a felek mégis egymásba szerettek, az ritka bónusz volt. (A 18. században például ezt az arisztokráciában igyekeztek titkolni is a felek, mert póriasnak számított szeretni a házastársat.)

Azt tán mondanom sem kell, hogy a házassági tranzakciókban a nőknek nem volt sok szavuk, leginkább biodíszletként szerepeltek, jogaik alig voltak. Mindig akadtak persze nők, akik megállták a helyüket a férfiak dominálta világban, de ezt leginkább tehetős, önálló özvegyként bizonyíthatták, mert akkor már többnyire nem kényszerültek újabb érdekházasságra. Mégis, ismerünk sok régi híres nőt, akinek egy szavától függött sokak boldogulása. De ezek a nők nem „saját jogon” gyakoroltak hatalmat, hanem királyi szeretőként – ha elég okosak és ügyesek voltak.

Tovább