A világ egyik legszebb nője volt, és tehetséges. Máig ható ikon lett. Ő volt Hubert de Givenchy múzsája. Legendás, sikkes színésznőből akadt sok, de ők a múlt. Audrey viszont valahogy nem megy ki a divatból, most is trendi. Vannak ruhadarabok, amiket nélküle ma nem viselnénk. Idősebb korában már egyáltalán nem filmsztárként, hanem a gyermekjogok védőjeként működött.
Michael Kors divattervező mondta 1993-ban, amikor Hepburn meghalt: „A nők ma természetesnek veszik azokat a dolgokat, amelyeket hordanak, pedig ha nincs Audrey Hepburn, fel sem vennék őket.” És ez így van. De lássuk az életútjának néhány állomását. Sokszor a ruháknak is jutott szerep.
Joseph Hepburn Ruston brit diplomata és Ella van Heemstra holland bárónő lányaként született 1929-ben Belgiumban, Audrey Edda Kathleen van Heemstra Hepburn Ruston néven. A család sokat utazott, így a kislány idővel öt nyelvet tanult meg. Anyanyelveként beszélte a hollandot és az angolt, valamint tudott franciául, spanyolul és olaszul.
1935-ben nagy trauma érte: apja elhagyta a családot, Londonba költözött, ahol erőteljes fasiszta tevékenységbe kezdett. Lányát sosem látogatta. A szülők elváltak, Audrey a mamájával Kentben élt. A II. világháború kitörésekor Hollandiába költöztek. Anyja úgy gondolta, ez az ország semleges marad a háborúban, így biztonságos. Tévedett.
A német megszállás idején a kislány Edda van Hemstraa-ként szerepelt, hosszú nevéből elhagyták az angolos elemeket. Nem volt indokolatlan az óvatosság. Anyjának korábbi házasságából származó fiát, Audrey féltestvérét német munkatáborba hurcolták, másik féltestvére pedig bujkált. 1944-től a Hollandiát sújtó éhínséggel kellett megküzdeni. A háborút a lány vérszegénységgel, ödémával, légzési problémákkal, alultápláltsággal zárta. A családi vagyon is elenyészett.
A háború befejeztével Amszterdamba költöztek, Audrey itt kezdett balettozni, híres mesternők irányításával. 1948-tól Londonban tanult tovább balett ösztöndíjasként. A létfenntartáshoz ez nem volt elég, így modellkedett is. Tehetsége ellenére balettos álma nem teljesült, mestere megmondta neki, hogy magassága (170 cm=túl magas) és gyenge testfelépítése (az éhezés következménye) miatt sosem lehet belőle prímabalerina. Úgy döntött, inkább színésznő lesz.
West End-i zenés színházakban szerepelt kartáncosként, közben beszédtanárhoz is járt, hogy felkészüljön egy komplexebb pályára. Hamarosan szabadúszó színésznő lett belőle, és 1951-től már kisebb filmszerepei is voltak. Egy monte-carlói filmforgatáson feltűnt Colette-nek, a francia regényírónőnek, és kiválasztotta a Broadwayn bemutatandó darabja, a Gigi címszerepére. Hepburnt komolyan dicsérték a kritikusok, a darab 219 előadást ért meg, igazi volt a siker.
Első filmfőszerepére nem kellett sokat várnia. Ez a Római vakáció (1953) hercegnője volt, partnere Gregory Peck. És Audrey alakítása Oscar-díjat ért! Azonnal belopta magát a filmrajongók szívébe. Filmbeli ruháiért (Edith Head tervezte őket), kinézetéért odavoltak a nők, magáért Audreyért pedig a férfiak. A hangsúlyozottan dús idomú hollywoodi sztárok korában a kecses, őzikeszemű, természetes barna, rövid hajú, markáns szemöldökű, vékony, de elegánsan kinéző lány kilógott a sorból, és láss csodát, mégis mindenkinek tetszett. Persze azonnal újabb szerepeket kapott.
A következő (azóta emblematikussá vált) filmje a Sabrina volt, ennek kapcsán találkozott a francia Hubert de Givenchyval, aki életre szóló barátja és tervezője lett. Pedig kapcsolatuk döcögősen indult. 1953-ban kezdődött, amikor Hepburn bejelentkezett a divattervező párizsi szalonjába. Givenchy úgy hitte, az Amerikából érkező Miss Hepburn, akivel találkozik majd, a világhírű Katharine Hepburn, így eléggé csalódott volt, amikor az ismeretlen Audrey állt elé azzal, hogy a következő filmjéhez szeretne tőle ruhákat.
Érthető, hogy Givenchy nem ismerte a színésznőt, mert a Római vakáció már kész volt, de még nem mutatták be. Avval utasította el a vékonyka lányt, hogy a rövidesen bemutatandó új kollekcióján kell dolgoznia, nincs ideje jelmezeket tervezni. Audrey nagyon akarta a dizájner ruhákat, kikönyörögte, hogy legalább az előző kollekció darabjait megnézhesse és felpróbálhassa. A ruhák nagyon jól álltak rajta - köszönhetően balerina külsejének és múltjának.
Audrey végül egy csomó ruhát magával vihetett Amerikába a Sabrina forgatására. A film és (a párizsi modelleket viselő, vonzóan elegáns) Hepburn hatalmas sikert aratott. Givenchy ismertsége tovább nőtt, és sok új vevő vásárolt letisztult vonalú kreációiból. Egyébként a tervező nevét nem tüntették fel a film stáblistáján. Hepburn utólag elnézést kért emiatt, és megfogadta, hogy további filmjeihez a ruháit mindig csak Givenchy készíti majd. Így is történt.
Főként Givenchynál vásárolta a magánruhatárát is. Szoros barátság alakult ki köztük, ő lett a dizájner múzsája. Megjegyzem, Audrey méretei a további évtizedekben sem változtak.
Mindössze két jelentős film után Hepburn népszerű színésznő lett, elismerték a tehetségét, simán elfogadtatott a filmvásznon egy modern, mesterkéletlen nőtípust (pedig ez csak kb. tíz év múlva, a 60-as években lett általános), és már ekkor divatikonnak számított. Figyelemre méltó teljesítmény! A Time magazinnál is így gondolták, amikor címlapra tették.
Természetesen gondolhatjuk, hogy a ruhaügyi rész a jelmezeket készítő tervezők érdeme, de Hepburn nagyon is tudatosan választotta ki, hogy kivel szeretne dolgozni, és nem vett fel akármit. Remek ízlése volt, a letisztult, minimál darabokat kedvelte. Az ő megjelenése előtt a szokás azt diktálta, hogy a lányok az idősebb nők öltözködését utánozzák, mintha az ifjúság csak egy érdektelen, átmeneti fázis lenne. Hepburn viszont olyan darabokat viselt, és tett népszerűvé (pl. csónak nyakkivágású koktélruha, capri nadrág pulóverrel), amelyek nem hasonlítottak a „felnőtt” korosztály ruhatárára, üdék, fiatalosak, egyediek voltak. Ma is gondolkodás nélkül hordjuk ezeket a holmikat, egyáltalán nem divatjamúltak, és meglepően kényelmesek.
Sok népszerű film következett a karrierjében, de minden szempontból kiemelendő az Álom luxuskivitelben (1961). Szerintem ezt sokan ismerik, ma is nézhető. Egyértelműen kultfilm lett. Láthatjuk benne, hogy Hepburn tényleg jó színésznő volt, és láthatjuk a kis fekete ruhát is, ami innen indult diadalútra. Igen, igen, tudom, hogy Coco Chanel találta ki még 1926-ban, de igazi világhódító darab ez után a film után lett, és maradt.
A mai nők ruhatárában stabil helye van, ezt Audreynak (és Givenchynak) köszönhetjük. A tervező két ujjatlan little black dress változatot tervezett a filmhez: egy rövidet és egy hosszút, mindkettő az azóta is népszerű zsákruha fazonban készült, és most is trendinek számítanak, bármely hosszúságban. Megemlítem még a filmbeli törpetűsarkú cipőket, ezek Salvatore Ferragamo munkái voltak. Ilyet is sokan hordanak ma, hiszen nem mindenki akar az elegancia jegyében 10-12 centis tűsarkakon imbolyogni.
Ferragamo tervezte Audrey filmjeihez a balerinacipőket is (ezt akkoriban papucscipőnek mondták). A színésznő egyrészt szerette a kényelmes lábbeliket, másrészt a 170 centijéhez nem kellett feltétlenül magas sarok. Azt kérte csak Hollywood sztárcipészétől, hogy a lába ne látsszon túl nagynak, ugyanis 41-es vagy 42-es volt a mérete. A források adatai sajnos eltérnek ebben a roppant fontos kérdésben. :) A balerinacipő is el nem múló trend lett.
Már csak egy filmjét szeretném megemlíteni, ez a Hogyan kell egymilliót lopni? (1966). Természetesen ehhez is Givenchy szolgáltatta a jelmezeket. Volt a filmben kis fekete ruha, kis fehér ruha, jellegzetes Givenchy kalap, fehér keretes óriás napszemüveg, rafináltan egyszerű kabátok, amelyek ma is trendik, hosszan lehetne sorolni. A 60-as évek legjobb, jellegzetes darabjai ezek. Közülük talán a kalap az egyetlen, amit ma nem vennénk föl, de csak azért, mert a kalapviselés kiment a divatból.
Nyilván nem csak a ruhák számítanak, de mivel minden filmjében bebizonyította, hogy jó színésznő, ezt adottnak vettem. Azért a My Fair Lady-t (1964) sem lehet kihagyni, és a Várj, míg sötét lesz (1967, ebben egy vak nőt játszik hitelesen) is egyik kedvencem.
1967 és 1976 között egyáltalán nem forgatott, később is keveset. Utolsó filmje 1989-es. Már nem izgatta annyira a filmezés, inkább a családjával foglalkozott, később pedig humanitárius ügyekkel.
Hepburn kétszer házasodott, egy élettársa volt, két gyereke született. Első férje Mel Ferrer amerikai színész volt, házasságuk 1954-től 1968-ig tartott. Több vetélés után Hepburn egy időre abbahagyta a munkát, a nyugalom jót tett, teljesült a vágyuk, 1960-ban egy fiuk született. Színpadon, tévében és filmben is szerepeltek együtt. Ezek közül a mozifilm volt a leghíresebb, a Háború és béke (1956), amelyben Hepburn Natasa Rosztovát, Ferrer pedig Andrej Bolkonszkij herceget alakította. Szép pár voltak, de állítólag Ferrer túlságosan uralkodni akart Audreyn, így hosszú együttélés után végül elváltak.
Második férje egy olasz pszichiáter, Andrea Dotti volt, akivel egy utazáson találkozott, 1969-ben összeházasodtak, 1970-ben pedig született egy fiuk. 13 évi házasság után a válóperük 1982-ben volt, de addigra már külön éltek, nagyrészt Dotti hűtlenkedései vetettek véget a kapcsolatnak.
1980-tól haláláig Robert Wolders holland színész volt az élettársa. Nem házasodtak össze. A színésznő a kapcsolatukról azt mondta 1989-ben, hogy ezek élete legboldogabb évei. Hepburn amúgy sosem élt botrányos, úgynevezett celeb életet, csak nem könnyen találta meg az igazit. De végül csak sikerült.
És még pár szó a humanitárius munkájáról. Az UNICEF (az ENSZ Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja) jószolgálati nagykövete lett, 1988-tól ez volt a fő tevékenysége. Járt Etiópiában, Szudánban, Szomáliában, Hondurasban, Mexikóban, Venezuelában, Bangladesben, Vietnamban, Thaiföldön, csupa olyan helyen, ahol éhező, a tiszta víz és az oltások hiánya miatt beteg gyerekek ezrein kellett segíteni. Halála után fia, Sean Ferrer létrehozta az Audrey Hepburn Children’s Fund nevű alapot a rászoruló gyerekek további megsegítésére.
Ritkán találni bármilyen korszakbeli sztárok között ennyire szimpatikus teremtést, aki nemcsak szép, hanem intelligens is, tehetséges, stílusos, nem száll el a saját nagyságától, és még a jó ügyekre sem sajnálja az energiát. Belátom, ez a felsorolás – bár igaz – elég túlzónak tűnik. Egy dologgal tudom ellensúlyozni, mert azért ő sem volt hibátlan: keményen dohányzott, ez kb. 3 csomag cigit jelentett naponta. De ettől még ikon maradt. Hollandiában utcát is neveztek el róla, még életében.
Képek: Manon van Suchtelen, Mark Shaw, Library of Congress, film PR, Creative Commons
