A kesztyű az egyik legrégebbi kiegészítője az emberi ruházkodásnak és tevékenységeknek. Nem tudjuk, ki találta fel, de a mai napig töretlenül használjuk. Főleg a középkori kesztyűtrendek közt keresgéltem.
A régészek Tutankhamon egyiptomi fáraó sírjában is találtak vászonból készült, díszített kesztyűmaradványokat, ő pedig elég régen élt (i.e. 1342 körül-i.e. 1324). Ott a kesztyű királyi ékítménynek, a hatalom szimbólumának számított.
Az ókori szerzők közül többen megemlékeztek róla, ezt hosszú lenne részletezni. Azt talán érdemes megemlíteni, hogy a görögök és a rómaiak leginkább egyujjas kesztyűt hordtak, és csak munkához, kézvédőnek használták. Volt még ujjatlan kesztyűjük, amit akkor használtak, ha a munkához az ujjak ügyes mozgatására volt szükség (pl. varrás). Azért egy knosszoszi freskón találtak bokszkesztyűt is. Ezt tekintik az egyik legrégebbi kesztyűábrázolásnak.
Régtől fogva elég sokoldalú tárgy, mivel védheti a kezet munka közben, óvhat a hidegtől, piszoktól, és lehet trendi divatcikk. Több formája is kialakult, a jól ismert egyujjas és ötujjas formán kívül létezett háromujjas munkakesztyű is, ezt talán kevesebben tudják. Itt egy kőben megörökített párt mutatok, ez Franciaországban látható (Saint-Jean-de-Maurienne, Keresztelő Szent János templom).
A 19. század közepén komoly divatbotrányt kavart Amelia Bloomer, egy korabeli feminista, aki nadrágot adott a nőkre. Nem ő találta ki, de róla nevezték el: ez volt a Bloomer kosztüm. 
Az amerikai Amelia Jenks Bloomer a női jogok, a mértékletesség és az antialkoholizmus kitartó szószólója volt, aki The Lily címmel női újságot is indított. Utóbbi kéthetente jelent meg 1849-53 között és ételreceptektől moralista eszmefuttatásokig sok olyasmit közölt, ami érdekelhette a reformokra/jogokra vágyó nőket. Ez itt most nem egy feminista poszt bevezetője, csak szerettem volna tisztázni, kihez is kötődik a szokásokra fittyet hányó reformöltözék: egy korai feministához. Vagyis inkább többhöz.