Trendmanó

Trendmanó

Kesztyűs kézzel (2.)

2016. szeptember 11. - trendmanó

late18thc_british_silk_leather_met_2.jpgA kesztyű történetét nemcsak a szép anyagok, drága bőrök és gyönyörű hímzések jellemzik, hanem hasznos segédeszközök is. Ma már a létezésükről sem tudunk, de a 19. században a kesztyűgomboló és a kesztyűtágító mindennapi tárgy volt. Századokon át nagy keletje volt az illatosított kesztyűnek is.

elizabeth1st_late1590s.jpggloves_c1590_vamuseum.jpgAz 1500-as évektől kezdve egyre inkább divatosnak számítottak a textilkesztyűk. A selyem, a szatén, a bársony és a vászon volt a legnépszerűbb kesztyű alapanyag. Finom selyemszálból kötött kesztyűk is készültek. A szárakat ezüst vagy arany rojtokkal és bojtokkal díszítették, és gyönyörű, színes hímzés, gyöngyözés tette még divatosabbá a kézvédőt.

Speciális 16. századi divat volt az extra hosszú ujjú kesztyű. Olyan volt, mintha viselőjének elegánsan keskeny keze lenne, akkor is, ha igazából nem. Az ujjak csúcsait kitömték, úgy bújtak bele a trendi kesztyűbe. I. Erzsébet angol királynő nagy kedvelője volt ennek a fajtának, jelentős kesztyű gyűjteménnyel rendelkezett.

knitted_gloves_embroidery17thc_frenchmuseumoffineartsboston.jpgA tekintélyes egyházi személyek is drága, pompázatos kesztyűket viseltek általában. Feltételezhető, hogy ennek a gyönyörű, selyemszálból kötött, hímzett párnak például a nagy hatalmú francia politikus, Richelieu bíboros volt a tulajdonosa.

A divatkedvelő urak és hölgyek a kesztyűhordás etikettjére is ügyeltek. A 17. században például a sikkes divatkövetőnél mindig volt kesztyű, de sokszor csak a kezében vitte. Egy másik ilyen szokás volt, amikor egy darabig a kesztyűt az övükbe gyűrték. Nem tudjuk az okot, mert így nem is volt mutatós, és praktikus sem (csak trendi), de végül elmúlt. Az viszont sokáig szabály volt, hogy uralkodó jelenlétében senkinek a kezén nem lehet kesztyű. Ennek gyakorlati oka, hogy a divatos tölcsérszárú kesztyűbe bármilyen kisebb gyilkos szerszámot el lehetett rejteni, ezért a kesztyűtlenséggel próbálták elejét venni az orvtámadásoknak.

late18thc_spanish_leather.jpgA kesztyűket illatosították is. El kell mondani, hogy a középkortól a legszebbnek a spanyol kesztyűk számítottak. Ezeket luxuscikknek tekintették (jó drágák is voltak), és elsősorban a királyi udvarok és a főnemesség rendelte őket. Spanyolországban már a 14.-15. századtól szagosították a kézvédőket. A kesztyűk bőrkikészítés utáni kellemetlen szagát semlegesítették az illatosítással. Hosszan tartó divat lett belőle. Cédrustól a mirtuszig, az erős szagú fűszernövényektől a virágokig mindent felhasználtak a vonzó illat eléréséhez. Az illatanyagokat állati zsírral vagy valamilyen olajjal keverték össze, és a kapott esszenciával bedörzsölték a kesztyűt.

18thc_italian_lace.jpg1650-1700_italian_knitted_silk_embroidered.jpgOlyan receptek is születtek, amelyekkel bármely háziasszony otthon is elérhette a kívánt hatást. Egy példa: angyalgyökér és rózsavíz elegyébe kellett tenni porrá őrölt szegfűszeget, ámbrát, egy kis pézsmát és agarfát, majd az egészet felforralni, és addig főzni, amíg a keverék a besűrűsödött. A folyadékot le kellett szűrni. Ekkor a kesztyűket alaposan beletunkolták, majd kiakasztották a napra száradni. Ezt a procedúrát a recept szerint háromszor kellett megismételni, és a kesztyű tartósan szuper illatot árasztott. (Én már a hozzávalók beszerzésénél megakadnék, de úgy látszik, a régi háziasszonyok nem ismertek lehetetlent.)

c1635_sirthomaspope_british.jpghenry8th_hawking_glove.jpgAngol földön ugyan nem foglalták külön írásba, de minden finom úriember tudta, hogy milyen alkalomhoz milyen kesztyűt illik viselni. Rókavadászaton például szarvasbőr kesztyűt hordtak, solymászathoz vastag bőrkesztyűt, általános városi viseletnek a hódbőr kesztyű volt megfelelő, de ha hölgyeket látogatott meg az úriember vagy vásárolni indult, akkor színes kecskebőr kesztyűt öltött.

Vacsora meghíváshoz pedig a sárga kutyabőr kesztyű dukált. Természetesen. Ám egy ilyen estélyre mindig vitt magával egy tartalék pár kesztyűt, mert a vacsora utáni táncnál megbocsáthatatlan lett volna, ha ugyanabban a kesztyűben táncoltatja partnernőjét, amit a vacsoránál viselt. Hm.

evening_mitts_1880s_met.jpgtafota_1780-1800_v_amuseum.jpgA 17. századtól kezdve egészen a 19. század végéig az etikett azt diktálta, hogy a kifinomult hölgyek keze sose legyen fedetlen. Így nemcsak az utcán viselték, hanem zárt helyen is, mondjuk társaságban, teázás közben. Sok elegáns hölgy ujjatlan kesztyűt hordott – így eleget tett az illemszabályoknak, de mégis tudott tevékenykedni (hímzés, kártyázás stb). Az arisztokrata nők gardróbjában szebbnél szebb kesztyűk tucatjai sorakoztak. Volt ezek közt finom bőrkesztyű, selyem és csipke kézvédők, és persze mindenből több szín, hogy bármilyen toaletthez legyen megfelelő kiegészítő.

button_hook.jpgA viktoriánus időszakban lelkesedtek mindenféle kütyüért, akárcsak manapság. A kesztyűhöz is használtak gadgeteket. Az egyik volt a kesztyűgomboló. Mivel a sokgombos holmikat kedvelték, természetes, hogy a kesztyűk is gombbal záródtak. A sok apró gombot viszont nem volt egyszerű begombolni, ehhez találtak ki egy hasznos kis kampós eszközt. (Mint ahogy a cipőgomboló is alaptárgy volt ekkoriban.)

glove_stretcher.jpgglove_stretcher_1909.jpgA másik a kesztyűtágító. A 19. századi hölgyek fontos segítője. Olyan volt, mint valami fura kis olló vagy hajcsat. A kesztyű akkor számított elegánsnak, ha szorosan a kézre simult, és még a köröm formájának a rajzolata is átsejlett rajta. Viszont így elég nehéz volt felhúzni (és levenni). A nagyon trendi, vékony kecskebőr kesztyű tisztítás után például mindig kissé összeugrott, pont annyira, hogy lehetetlen volt rátuszkolni a kézre. Ekkor jött a kesztyűtágító. Tulajdonképpen egy csipeszféle volt ez. Beledugták a keskeny végét a kesztyű ujjába, a másik végén összenyomták, ekkor a kesztyűujjban a szárai kinyíltak és kifeszítették a bőrt annyira, hogy visszanyerje eredeti formáját. Általában fából vagy elefántcsontból készült, amit egy acélrugó fogott össze. A gazdag népek persze szépen faragott, vagy ezüsttel díszített kesztyűtágítót használtak, a kevésbé tehetősek egyszerűbb változattal is beérték.

schiaparelli-around-1936.jpggloves_schiaparelli_1936-37.jpegA 20. században ezek az eszközök lassanként eltűntek, mivel a kesztyűdivat és a kesztyűviselés mikéntje is átalakult. A kényelmesebb, bő kesztyűhöz nem kellett már tágító, a sok apró gomb pedig kiment a divatból. Mutatok két 20. századi kesztyű különlegességet, Elsa Schiaparelli, a szürrealista divat nagyasszonya tervezte őket az 1930-as években.

Maga a kesztyű, ami régen az elegáns megjelenés elengedhetetlen része volt és a piszok ellen is védett, ma már leginkább csak a hideg ellen óv bennünket. Megváltoztak a tisztálkodási lehetőségek is – a folyóvíz ugye általános szolgáltatássá vált, és mi nem annyira kesztyűvel, mint inkább kézmosással védekezünk a kosz ellen (remélem).

A bejegyzés trackback címe:

https://trendmano.blog.hu/api/trackback/id/tr6711695495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kugi · http://kugi.blog.hu 2016.09.12. 10:38:53

II. Erzsébetet nem is nagyon lehet látni kesztyű nélkül. (Hisz mindig kezet kell fognia valakivel, alkalmanként akár több száz emberrel is.) Egyébként évtizedek óta ugyanattól a királyi beszállítótól veszi a kesztyűt. Nagyon márkahű. :)
És bizonyára törzsvásárlói kedvezményt is kap. :))

trendmanó · http://trendmano.blog.hu 2016.09.12. 10:55:17

@kugi: Uralkodói körökben ma is fontos kellék a kesztyű, mondhatni munkaeszköz. Nevezhetjük védőkesztyűnek is. :) Gondolom, II. Erzsébet már annyi kesztyűt elhasznált, hogy megérdemli azt a törzsvásárlói kedvezményt. :)))

kugi · http://kugi.blog.hu 2016.09.12. 12:09:19

@trendmanó: Uralkodói védőkesztyű - ez jó. :))
süti beállítások módosítása