A kesztyű az egyik legrégebbi kiegészítője az emberi ruházkodásnak és tevékenységeknek. Nem tudjuk, ki találta fel, de a mai napig töretlenül használjuk. Főleg a középkori kesztyűtrendek közt keresgéltem.

A régészek Tutankhamon egyiptomi fáraó sírjában is találtak vászonból készült, díszített kesztyűmaradványokat, ő pedig elég régen élt (i.e. 1342 körül-i.e. 1324). Ott a kesztyű királyi ékítménynek, a hatalom szimbólumának számított.

Az ókori szerzők közül többen megemlékeztek róla, ezt hosszú lenne részletezni. Azt talán érdemes megemlíteni, hogy a görögök és a rómaiak leginkább egyujjas kesztyűt hordtak, és csak munkához, kézvédőnek használták. Volt még ujjatlan kesztyűjük, amit akkor használtak, ha a munkához az ujjak ügyes mozgatására volt szükség (pl. varrás). Azért egy knosszoszi freskón találtak bokszkesztyűt is. Ezt tekintik az egyik legrégebbi kesztyűábrázolásnak.

Régtől fogva elég sokoldalú tárgy, mivel védheti a kezet munka közben, óvhat a hidegtől, piszoktól, és lehet trendi divatcikk. Több formája is kialakult, a jól ismert egyujjas és ötujjas formán kívül létezett háromujjas munkakesztyű is, ezt talán kevesebben tudják. Itt egy kőben megörökített párt mutatok, ez Franciaországban látható (Saint-Jean-de-Maurienne, Keresztelő Szent János templom).

A vikingek is ismerték, ami nem meglepő az északi hideg éghajlatot figyelembe véve. A 7. század tájékán Nyugat-Európában királyok, királynők, püspökök és pápák kezdték viselni az ötujjas változatot, így a kesztyű lassanként a gazdagság és hatalom jelképe lett. A 10. századtól kezdett szélesebb körben is elterjedni.

Készítették bőrből, textilből vagy fémből: nyilván másra volt szüksége egy páncélos lovagnak, egy solymásznak, egy kétkezi munkát végző parasztnak, vagy egy arisztokrata divathölgynek. (Ez persze ma is így van. A hentesek lánckesztyűje és mondjuk a síkesztyű például elég távoli rokonok.)

A 12. században Andreas Capellanus (akiről nem sokat lehet tudni, de vélhetően francia származású udvaronc/író volt) De amore (A szerelemről) című munkájában felsorolja, mi minden ajándékozható a szeretett hölgynek az illendőség keretein belül. "Egy szerelemes bátran elfogadhatja kedvesétől ezeket a dolgokat – kendő, hajpánt, arany vagy ezüst karperec, melltű, tükör, öv, erszény, ruhadísznek való csipke, fésű, kézelő, kesztyű, gyűrű, illatszelence, képmás, szépítőszerek, apró vázák, tálcák…" Mint láthatjuk, a helyeselt tárgyak között már a kesztyű is szerepel. Ez azt mutatja, hogy ekkor már elterjedt kiegészítő volt, a nők feltételezhetően nem csak télen, praktikus okokból vették fel.

A szerelmesek ajándékán kívül akár királyi kegy is lehetett. Az angol királyi háztartás Nagy Ruhatárának (ez nem pusztán ruharaktárt, hanem a királyi ingóságokat kezelő független gazdálkodási egységet jelentett) 1360-61-es leltárában feljegyezték, hogy a király 18 pár bőrkesztyűt adományozott különböző brit nemesasszonyoknak.

A középkori előkelőségek gazdagon díszített bőr- vagy selyemkesztyűt húztak a kezükre. A kesztyű szimbolikus jelentősége megnőtt: átadásával rangot, hatalmat is adományozhattak. Szászországban például a vásártartási jog adományozását a városnak küldött kesztyűvel jelezte az uralkodó.

A bőrkesztyűk iránti kereslet fellendítette a kesztyűkészítők forgalmát, akiknek Angliában 1165-től már céhe is volt. Franciaországban 1190-ben jött létre a kesztyűs céh. A 14. század közepére már egész Európában nagy biznisz volt a kesztyűs mesterség. Különösen, ha sokféle bőrrel, textillel dolgozott a mester, szép színeket festett, és volt érzéke a díszítéshez is. Utóbbit arany- vagy ezüstfonallal hímezték a drága, puha bőr- vagy selyemkesztyűre, és sokszor értékes drágaköveket is applikáltak rá.

Nyúltól csirkebőrig mindenfélét használtak. Elég rosszul hangzik, de kutyabőrből is készült kesztyű. Trendi csirkebőr kesztyűt egyébként kifinomult hölgyek rendeltek, akik éjszakára öltötték fel, hogy a kezük puha és fehér maradjon. Ez a kesztyű annyira vékony volt, hogy egy dióhéjban elfért.

A 14. századtól a lovagok páncélzatának fontos kiegészítője lett a finoman kidogozott, elég jól mozgatható lemezkesztyű. A lemezkesztyű alatt bőrkesztyűt viselt a lovag, a lovagi kézvédő ugyanis a tenyér felőli részt nem borította be. Létezett olyan fém félkesztyű, amely csak a csuklót és a kézfejet védte, és volt egyujjas kesztyűre emlékeztető variáció is. Készítettek az ízületeknél tüskékkel speciálisan megerősített fajtát, amely közelharcnál (ez is előfordult) fegyverként volt bevethető. Lehetett válogatni.

Az ujjatlan kesztyű is elég népszerű volt a gazdagok körében. Leginkább azért, mert így jól látszott az ujjaikon ékeskedő minden gyűrűjük. Az ilyen kesztyűket finom bőrből, selyemből vagy bársonyból készítették, többnyire sok hímzéssel. Lehetett rövid vagy hosszú szárú is.

Külön említést érdemel a solymászkesztyű. A solymászat igencsak kedvelt időtöltéssé vált a középkori gazdagok körében; férfiak és nők egyaránt űzték.

Mivel az éles karmú madarat a kezükről röptették el és az oda is tért vissza, eléggé indokolt volt az erős bőrből készített védőkesztyű használata. A 14. században összeállított, német Manesse kódexben erre több példát is találni. Ugyancsak a Manesse kódex egyik miniatúrája mutatja, hogy miközben az uraság a solymászkesztyűjében vadászik, a közrendű aratólány munkakesztyűt visel a gabona sarlózásához. Utóbbi persze nem gondosan megmunkált bőrkesztyűt, hanem egyszerű textilt viselt.

Az egyujjas kesztyűt is hordták a középkorban, az egyszerűbb népek ilyennel védekeztek a hideg ellen. Ez általában kötött kesztyű volt, olyan, akár a maiak, csak sajnos kevés megmaradt példányról tudunk, mivel a textil tárgyak hamar megsemmisülnek, ha nem őrzik őket gondosan. És egy közember kesztyűjét ki őrizte volna? Azért egy csinos 12. századit találtam a stockholmi Statens Historiska Museum gyűjteményében, ahol egyébként régi izlandi darabok is vannak.

És végül: írtam már a kódexek margóin fel-felbukkanó, zavarba ejtő képekről, hát most találtam egy alternatívnak nevezhető kesztyűset is. Egy a 14. században, Liège-ben készült keresztény imakönyvben szerepel, amit vélhetően egy arisztokrata hölgy számára állítottak össze a hitéletet inspiráló komoly, valamint (a margókon) vicces, de ma nehezen értelmezhető miniatúrákkal díszítve. Nem tudni, mit is jelképez az áldást osztó (V-t mutató?) kesztyűs farok, de garantáltan középkori. :)

A későbbi korok kesztyűtrendjeiről majd egy újabb posztban számolok be.