Trendmanó

Több évszázados csipkemánia

2016. március 28. - trendmanó

the-lacemaker-by-johannesvermeer.jpgA csipke a 16. századtól a divatos öltözék (nagyon drága) része volt, és századokon át trendi elemként az is maradt. Néha szinte tetőtől talpig beborította a divatkövető előkelő nőket, de a férfiak is buzgón pompáztak benne. A finya szerint társaságban nem is lehetett megjelenni nélküle, mint gróf Teleki Józseftől megtudhatjuk.

riddarholmen.jpgA középkori csipkekészítés még megmaradt a kolostorok falai között, szorgalmas apácák munkájaként.  15. századból már maradtak is fenn egyszerűbb csipketöredékek, például a svédországi Riddarholmen templomában találtak ilyent (selyem- és fémfonalból készült), de ez még nem nagyon hasonlított a későbbi légies csipkékre.

velencei_tucsipke.pngA világi felhasználás nagyjából 1450 után kezdett lassanként terjedni Európában. Az áttört szerkezetű, szépséges mintákat alapvetően kétféle technikával készítették, mindkettő nagy ügyességet és rengeteg időt igényelt, következésképpen csipkéhez csak horror árakon lehetett hozzájutni. Ez persze felkeltette az uralkodók és előkelők figyelmét: amúgy is vagyonokat érő öltözékeiket leheletfinom csipkével turbózták fel, evvel is hangsúlyozva, mennyire gazdagok.

17thc_flemish_bobbin_lace.jpgRengetegféle csipke létezik (horgolt, kötött, csomózott stb.), de a két legfontosabb csipkefajta a varrott vagy tűcsipke és a vert csipke, más néven klöpli. Előbbit végtelen türelmű nők egy textilre rögzített minta alapján egyetlen varrótűvel és fehér len- vagy selyemfonallal készítették, a gomblyukvarrásra hasonlító öltésekkel (ha ez még ismerős valakinek egyáltalán), utóbbihoz viszont több eszköz kellett.

bobbin_lace_museedesursulines.jpgA vert csipke létrehozása ugyanis gyorsabb, de kevésbé egyszerű volt, mivel sok szálból készült. Fonalakkal felszerelt orsókészlet (ezek a fából vagy csontból formált verőpálcák) kellett hozzá, valamint egy henger, amire a mintát gombostűkkel felerősítették, és ezekre a tűcskékre hurkolták megfelelő módon a fonalakat a verőpálcákról. Az éppen nem használt szálakat félre lehetett húzni a verőpálcákkal együtt, így nem gabalyodtak össze az bonyolult mintákhoz szükséges fonalak. Ez fontos szempont, mert akár több tucat verőpálcát is használtak egy-egy csipke elkészítéséhez. Gyakran arany- és ezüstszálakkal díszített, komplikált mintákat alkottak. A kész szakaszokból a kis tűket kihúzkodták, és újra felhasználták a minta többi részénél.

Csipkeverő készletről szóló egyik nuw-modelbuch_1561.jpglegkorábbi feljegyzés egy milánói leltárból való, 1493-ból. A szokást és a felszerelést talján földről vitték be lassanként más országokba. Biztosan jelzi a divattá válást egy Zürichben nyomtatott mintáskönyvecske 1561-ből, ez a Nüw Modelbuch. Borítóján két csipkeverő nő tevékenykedik, lapjain pedig különböző csipkeminták sorakoznak. Szerzője elmondja, ő maga már 12 éve tanít csipkekészítést, és hogy ezt a mesterséget kereskedők „importálták” Velencéből, még 1536-ban.

prince-charles-louis-electorpalatine_brother_byvandyck1637.jpgA velencei hegemóniát a 16. század végére megbontották a flandriai városok, amelyek gyorsan felzárkóztak. A későbbiekben a csipkekészítés csúcsát hosszú ideig a brüsszeli csipke jelentette. Ennek egyik oka, hogy V. Károly császár kötelező iskolai tantárggyá tette a csipkekészítést a németalföldi tartományok iskoláiban és zárdáiban.

spanish_lace.pngAzért meg kell említenem a spanyol csipkét is, mert arrafelé is magas minőséget produkáltak a szemük világát romboló asszonyok.

16th-century-maternity-fashion.jpgA varrott és a vert csipke egyaránt elharapózott, és megjelent, mint kézelő, ing- és ruhagallér, díszkötény, ruhadísz, főkötő. Az elkövetkező századokban tehetős divatrajongók szorgosan hordták minden létező ruhafelületen.

Már I. Erzsébet angol királynő is igencsak kedvelte, portréin lenyűgöző csipkegallér kompozíciókat láthatunk, a nemesség pedig utánozta. A korabeli angol nők csipkeőrülete legendás, sok festmény örökítette meg ezt a még sokáig legyőzhetetlen trendet. Csak egy példa: a képen mosolygó 16. századi terhes angol hölgy teljes testi valóját a legmenőbb, csipkefelhőszerű kismamaruhába burkolta.

lace_16thc.jpgA csipkedivat némi hullámzást ugyan mutatott az évszázadok során, de az egyik csúcsidőszak mindenképpen XIV. Lajos kora volt. A 17. század második felében a Napkirály udvara diktálta az európai divatot, hihetetlen összegeket költöttek olasz és flamand csipkére. A luxus központjában importra szorultak! A király és pénzügyminisztere, Colbert csipkekészítőket telepített hát be különböző francia városokba (Sedans, Argentan, Valenciennes, Alençon), és a század végére ezek híres csipkeközpontokká váltak.

Közben a vastagabb velencei tűcsipke ki is ment a divatból, helyette a pókháló finomságú varrott vagy vert csipkékre vágyott mindenki. A ruhadivat kedvezett a csipkeiparnak, mert a férfiingek elejét, kézelőit, a női ruhák ujját, nyakát, elejét, az alsószoknyákat, főkötőket, kalapokat, keszkenőket, sálakat, legyezőket minél több csipkével illett díszíteni. Az ágyneműről, terítőkről nem is szólva. Aztán egy apró hullámvölgy következett, de a 18. század közepétől láthatóan új erőre kapott a trend.

Franciaországban XV. Lajos kegyencnője, Madame Pompadour 1764-es hagyatéki leltárában többek között szerepel egy argentani csipkekészlet, amelyet jóval többre értékeltek (3000 francia font), mint egy gyémántokból és rubinokból álló gombkészletét (2600 francia font). De hát a francia előkelők mindig is őrült összegeket költöttek a divatra.

grof_telekijozsef_1738-1796.jpgKicsit korábban, pontosan 1760-ban tanult a fiatal erdélyi gróf, Teleki József a hollandiai Leidenben. Kíváncsisága sok helyre elvitte, társaságba is járt. Naplójában közel kétéves európai utazásának-tartózkodásának minden egyes napját megörökítette. Így aztán megtudhatjuk tőle, hogy a korabeli, józan, megfontolt polgári életet élő hollandusok is megőrültek a csipkéért. Szeptember 26-i bejegyzésében ezt írja Teleki (aki egyáltalán nem volt divatmániás, de kicsinyes sem): „Egyedfél órakor délután Amszterdamba mentem a hajón, bizonyos vásárlásért és nevezetesen csipke táclinak (=mandzsetta) vételiért, mely nélkül már a mostani helytelen és a gazdagok erszényéhez szabott finya (=divat) szerint társaságba sem mehet az ember.” Másnap, 27-én még egyszer visszatér a részletekre: „Vettem egy pár táclit brüsszeli csipkéből, 56 forinton, mást malini csipkébül, 31 ft, a felkészítésen kívül, mely a kettőnek került még 2 frt és egy stifferbe.”

lace_fan_18thc.jpgCsak hogy legyen mihez hasonlítani a két pár csipke kézelőért és felvarratásukért kiadott 89 forint 1 stiffert: Teleki 15 forintot fizetett Leidenben egyhavi szállásáért (és nem egy sötét lyukban lakott), „két kínai igen vékony inget” pedig 21 forintért vett. Hát, így nézve, elég húzós ára volt a csipkének, de megvásárolta, nehogy lesajnálják őt a divatos társaságban. (Mondjuk, ha meggondoljuk, milyen hihetetlenül időigényes munka volt a csipkevarrás vagy -verés, és létezett olyan csipkelegyező, amely közel 10 évig készült, nem nagyon csodálkozhatunk a csipkeárakon.)

queen-victoria-1897.jpgA 18. század végére egyre többen áhítoztak csipkedíszekre, nagyon megnőtt a kereslet, így a technológia is változott, megszületett az első (még csak részben) gépi csipke.

A 19. század is rajongott a csipkéért, Viktória királynő sem volt kivétel. Ő persze drága kézi csipkét viselt, nem is keveset. Annak idején menyasszonyi ruhája is csupa csipke volt, evvel mintát adott az összes későbbi romantikus lelkületű arának. A világban közben tovább fejlesztették a gépesítést, és 1870-re már minden típusú kézzel készített csipkének elő tudták állítani a gépi megfelelőjét, jó minőségben. Ekkor már nem számított luxuscikknek, csak divatos volt.

bedspread_18thc.jpgEvvel a kézi csipkekészítés hosszú, nagy korszaka be is fejeződött, 1900-ra gyakorlatilag eltűnt ez az iparág, mindenki megelégedett az amúgy nagyon jó és szép gépi csipkével. Az árak értelemszerűen drasztikusan lecsökkentek, nagy tömegek engedhették meg maguknak a csipkét, amely az első világháborúig népszerű maradt. Akkor az anyaghiány és a divat egyszerűsödése miatt trendi főszereplőből hol kissé felkapottabb, hol kevésbé kedvelt egyszerű díszítőelem lett. Az is maradt máig. Az 1960-as években kezdtek újra érdeklődni az emberek a régi csipkék és a régi, kézi készítési technikák iránt. Tudom, most is épp divatos a (gépi) csipkeruha, de az a rajongás, ami a korábbi századokban körülvette ezt a gyönyörű anyagot, már nincs sehol.

Teleki gróf elképesztően részletes naplóját az esetleges érdeklődők így találhatják meg: Egy erdélyi gróf a felvilágosult Európában (Teleki József utazásai 1759-1761), Akadémiai Kiadó, Régi magyar prózai emlékek sorozat.

A bejegyzés trackback címe:

http://trendmano.blog.hu/api/trackback/id/tr308532376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.