Trendmanó

A nő, aki nyolc Oscar-díjat kapott - Edith Head

2015. október 11. - trendmanó

8_oscar.jpgIgazi hollywoodi trendszetter volt: több mint 50 éves pályafutása alatt minden fontos filmszínésznőnek tervezett jelmezt, és több mint ezer filmben dolgozott. Harmincötször jelölték Oscarra.

edith-head-desigining_for_gracekelly.jpgKaliforniában született Edith Claire Posener néven 1897-ben. Francia szakon végzett a Berkeleyn, és mester fokozatot szerezett újlatin nyelvekből a Stanford egyetemen 1920-ban. (Érdekes indulás, mivel tudható, hogy akkoriban még elég kevés nő végzett egyetemet.) Egy ideig iskolában tanított franciát, miközben rajzolni tanult.

1924-ben gondolt egyet, és minden tervezési, művészeti vagy jelmeztervezési gyakorlat nélkül jelentkezett a Paramount Pictures stúdióhoz jelmezterv rajzolónak. Felvették. Utóbb bevallotta, annyira akarta az állást, hogy a felvételi interjúra rajziskolai társának vázlatait vitte bemutatni. Eleinte némafilmek jelmezeit rajzolta, majd tervezte, a 30-as évekre pedig már elismert jelmeztervező lett.

Egy rajziskolai diáktársának bátyjához, Charles Headhez ment férjhez. Nem volt valami sikeres frigy, 1936-ban, több év különélés után válással végződött. Edith viszont további életében is megtartotta a Head nevet.

Tovább

Hűsítő kommunikációs eszköz – a legyező

fashion_plate_1778.jpgA legyező évszázadokon keresztül a trendi női ruhatár fontos kiegészítője volt. Olyan divatos tárgy, amely kis helyen elfért, szép és hasznos volt, valamint kitűnően el lehetett vele mondani, amit nem illett hangosan szavakba önteni.

1805-1810_fa_vaszon_kereklegyezo_osztrak_iparmuveszetimuzeum.jpgA legyező története több ezer éves, hiszen az emberek régen is vágytak felfrissülésre a melegben, távol akarták tartani a szárnyas rovarokat ételükről-italukról. Tudjuk, hogy a babiloniak, egyiptomiak, perzsák, rómaiak és görögök is használták, nem is szólva a kifinomult kínai, indiai, japán legyezőkultúráról.

A korai középkor Európájában a nagy, templomi legyező (flabellum) volt elterjedt, evvel hajtották el a legyeket a megszentelt kenyérről, borról, valamint frissítették a melegtől elpilledt hívőket. A személyes használatú legyezőt nemigen ismerték. Egészen a 13-14. századig kellett várni, amikor a szent harcban megfáradt, hazatérő keresztes lovagok többek közt legyezőket is hoztak magukkal keletről.

olasz_selyem_1620-1640.jpgcca1795_kartonpapir_fa_francia_iparmuveszetimuzeum.jpgSpanyolországban például Pedro López De Ayala 14. századi krónikájában szerepel először legyező, később már több nemesi és királynői leltár is említ ilyen tárgyat. Nagy fellendülést jelentett a portugál kereskedők tevékenysége (ez már a 16. század), akik Kínából és Japánból importálták az eszközt nagyobb mennyiségben. A legyező mindenütt népszerű lett – egyelőre a gazdagok körében, mert nem volt olcsó. Két alaptípusát használták, a merev lapút, és az összecsukhatót. Végül az utóbbi győzött (és egészen a 20. századig trendi volt).

Tovább