Trendmanó

Trendmanó

A nő, aki nyolc Oscar-díjat kapott - Edith Head

2015. október 11. - trendmanó

8_oscar.jpgIgazi hollywoodi trendszetter volt: több mint 50 éves pályafutása alatt minden fontos filmszínésznőnek tervezett jelmezt, és több mint ezer filmben dolgozott. Harmincötször jelölték Oscarra.

edith-head-desigining_for_gracekelly.jpgKaliforniában született Edith Claire Posener néven 1897-ben. Francia szakon végzett a Berkeleyn, és mester fokozatot szerezett újlatin nyelvekből a Stanford egyetemen 1920-ban. (Érdekes indulás, mivel tudható, hogy akkoriban még elég kevés nő végzett egyetemet.) Egy ideig iskolában tanított franciát, miközben rajzolni tanult.

1924-ben gondolt egyet, és minden tervezési, művészeti vagy jelmeztervezési gyakorlat nélkül jelentkezett a Paramount Pictures stúdióhoz jelmezterv rajzolónak. Felvették. Utóbb bevallotta, annyira akarta az állást, hogy a felvételi interjúra rajziskolai társának vázlatait vitte bemutatni. Eleinte némafilmek jelmezeit rajzolta, majd tervezte, a 30-as évekre pedig már elismert jelmeztervező lett.

Egy rajziskolai diáktársának bátyjához, Charles Headhez ment férjhez. Nem volt valami sikeres frigy, 1936-ban, több év különélés után válással végződött. Edith viszont további életében is megtartotta a Head nevet.

maewest_shedonehimwrong_1933.jpgTervezett ruhát például Frances Farmer, Paulette Goddard vagy Veronica Lake filmjeihez, és persze a korszak nagy dívájának és szex szimbólumának, Mae Westnek, akivel igen jól megértették egymást. Híres volt arról, hogy a férfi tervezőkkel ellentétben ő mindig hosszan megvitatta a színésznőkkel a jelmezeket, figyelembe vette kívánságaikat, és türelmesen viselte a hisztijüket.

edith-head-_oscars_v.jpgJellegzetes, vastag keretes szemüveget hordott, amiről sokan azt hitték, trendi napszemüveg, pedig nem. Dioptriás volt, de Edith olyan, kék árnyalatú lencsét tetetett a keretbe, amely mutatta, hogy a fekete-fehér filmek felvételekor milyen árnyalatúnak látja majd a kamera a jelmezek színeit. (Civilben normál szemüveget viselt.)

dorothylamour_thejungleprincess_sarong-ruha_1936.jpgElső olyan terve, ami jelentős ismertséget hozott neki, Dorothy Lamour sarong ruhája volt a The Jungle Princess című 1936-os filmben. A közönség rajongott az akkor szokatlan, szexi ruháért. (Megjegyzem, az áramvonalas Lamour végül összesen 14 filmben viselt sarongot. Tulajdonképpen nem annyira a tehetsége, mint inkább a sarong lett a védjegye.)

gingerrogers_ladyinthedark_1944.jpgA géppuskalábú Ginger Rogers (Fred Astaire örökös táncpartnere) is szeretett vele dolgozni, gyönyörű ruhákat köszönhetett neki a Lady in the Dark című 1944-es filmben.

gloriaswanson_sunsetboulvard_1950.jpgAz extravagáns, ruharajongó, kényes ízlésű Gloria Swanson egyetlen elsöprő sikerű hangosfilmjéhez, az 1950-es Sunset Boulvard-hoz is Edith tervezte a jelmezeket.

elizabeth-taylor_aplaceinthesun_1951_rajz.jpgMindenkinek előnyös darabokat alkotott. Elizabeth Taylor káprázatos estélyi ruhája az Egy hely a nap alatt című 1951-es filmben ma is simán megállná a helyét. (Feltéve, hogy a viselő derékmérete egyezik a mesebeli királykisasszonyéval, akinek ugye két ujjal át lehetett fogni a derekát. Taylor ugyanis fiatalon nádszál karcsú volt.) Head munkája Oscar-díjat ért. Egyébként Taylornak, és sok más sztárnak filmen kívül is tervezett ruhákat.

audreyhepburn_edith-head.jpgaudreyhepburn_romaivakacio_1953.jpgEdith kapcsolata Audrey Hepburnnel is igen gyümölcsöző volt. A Római vakáció bájos álruhás hercegnője csupa olyan vonzó darabot viselt, ami azonnal divatos lett. Edith Oscart kapott érte. Találtam a youtube-on egy interjút is, ahol a film ruháiról, Audreyról és a sztárcsinálásról beszél.

audrey-sabrina_lbd_rajz.jpgA Sabrina című film csodás jelmezeiért is megkapta a díjat. Itt meg kell állnunk egy pillanatra. A sikkes ruhák egy részét Audrey Hepburn választotta ki Hubert de Givenchy párizsi szalonjában, tehát valójában a francia dizájner tervezte őket. A neve viszont nem szerepelt a stáblistán, és díjat sem kapott. A kor szokása szerint bárki álmodta is meg a jelmezeket, a vezető jelmeztervező neve alatt szerepeltek a filmekben. Edith Head ráadásul úgy gondolta, hogy mivel az ő vezetése alatt, ténylegesen a Paramount műhelyében alakították Hepburnre a ruhákat, ezek az ő tervei, aláírt rajzai szerint készültek. A világsikert aratott, ma is ismert, csónakkivágású kis fekete ruhát is saját kitalációjaként könyvelte el. Szeretett győzni, és ebben nem ismert kíméletet, pedig sokan gondolták, hogy ezt az Oscart Givenchyval együtt kellett volna megkapnia. Hát, Edith nem volt hibátlan. Belátom, ez így nem túl szimpatikus, de ne gondoljuk, hogy egy mások tehetségén élősködő, erőszakos nő volt, hadd szögezzem le, saját jogon is csodákat tervezett a hálás hollywoodi sztároknak.

Hosszú pályafutása alatt több mint ezer filmben dolgozott, harmincötször jelölték Oscarra, és nyolcszor nyert! Evvel ő a női Oscar rekorder a mai napig.

gracekelly_rearwindow_1954.jpgAlfred Hitchcock volt a kedvenc rendezője, és Grace Kelly a kedvenc színésznője. Az 1954-es Hátsó ablakhoz ő álmodta meg Kelly ruháit, de a Fogjunk tolvajt! jelmezeit is ő tervezte Grace számára. (A színésznő később Oscar-díját is Head egy gyönyörű selyem kreációjában vette át.) Edith nagy bánata volt, hogy Grace Kelly esküvői ruháját nem ő készíthette el, ugyanis a leendő monacói hercegné az idő tájt a Metro-Goldwyn-Mayer stúdió kötelékébe tartozott, és a jelentős sztárok menyasszonyi ruháját meg kelengyéjét mindig a saját stúdiójuk biztosította.

tippihedren_madarak_1963.jpgA Hitchcock-féle Madarakat mindenki ismeri, de talán nem mindenki tudja, hogy Tippi Hedren hibátlanul elegáns darabjait Head tervezte a nyomasztó filmhez. Később Hitchcock kedvéért hagyta el a Paramountot 43 év után, és követte őt a Universal stúdióhoz, ott tevékenykedett haláláig.

edithhead_pn_rr_thesting_rajz.jpgRengeteg filmszínésznőt sorolhatnék még, akinek Head tervezett lenyűgöző ruhát, de inkább a Paul Newmannek és Robert Redfordnak tervezett jelmezeit említem még. A nagy balhé című filmben viselték ezeket, és Edith ezért kapta utolsó, nyolcadik Oscar-díját 1974-ben. Egy jelmezterv rajzoló beperelte, mondván ő, és nem Head tervezte a férfi jelmezeket a filmhez. Akár így volt, akár nem, ez volt Edith első olyan Oscarja, amit férfi jelmezekért kapott, és esze ágában sem volt lemondani róla.

edith_head.jpgHollywood legsikeresebb jelmeztervezője, aki annyi nő öltözködését befolyásolta, két könyvet is írt a ruházkodásról (The Dress Doctor, How to Dress For Success), ezeket hétköznapi nőknek ajánlotta, teli rengeteg hasznos tanáccsal. Mindkettőből több millió példány kelt el. Edith legfőbb mottója munkájára is, életére is jellemző volt: hangsúlyozzuk ki a pozitívumokat, a többit pedig fedjük el.

A bejegyzés trackback címe:

https://trendmano.blog.hu/api/trackback/id/tr387953524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Első mohikán 2015.10.13. 01:01:47

Szerintem róla mintázták, illetve ő ihlette Edna Mode/Elza Divat karakterét a Hihetetlen család című animációs -egyébként nagyon jó- filmben.

virincredibles.gportal.hu/portal/virincredibles/image/news/1195234614.jpg

trendmanó · http://trendmano.blog.hu 2015.10.13. 08:15:50

@taxi33: Igazad van, olvastam, hogy a rendező-író Brad Bird nyilatkozta is, hogy így van. Egyébként az eredetiben Bird volt Edna hangja. :)))
süti beállítások módosítása